A mozgásában korlátozott személyek parkolási igazolványa
Információk:
Az érintettek kérelmüket a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Főosztályának Ügyfélszolgálati Irodájában (Bp. III. Harrer Pál u. 2.) terjeszthetik elő szóban vagy írásban, személyes megjelenéssel, törvényes képviselő vagy meghatalmazott útján.
Igazolványra az a személy jogosult
- aki a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésének értelmében látási fogyatékosnak; (3) bekezdésének értelmében értelmi fogyatékosnak; (4) bekezdésének értelmében autistának; illetve (5) bekezdésének értelmében mozgásszervi fogyatékosnak minősül,
- akit a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján 2001. július 1-jét megelőzően vaknak minősítettek, vagy
- aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerint vaknak vagy gyengénlátónak (K.1.), mozgásszervi fogyatékosnak (L.1-5.), értelmi fogyatékosnak (M.1-2.) vagy autistának (N.1.) minősül
és ezt az mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 1. számú mellékletben meghatározott szakvélemények vagy szakhatósági állásfoglalások valamelyikével igazolja.
Az igazolvány igényléséhez szükséges:
- a kérelmező megjelenése, személyazonosításra alkalmas érvényes okmánya (személyazonosító igazolvány, útlevél, 2001. január 1. követően kiállított vezetői engedély) és lakcímigazolvány, ha van. Nem kötelező, de ajánlatos a születési és házassági anyakönyvi kivonat. Meghatalmazással történő ügyintézés esetén a fentiekben felsoroltakon túl meghatalmazás, valamint az ügyfélszolgálati irodában beszerezhető kérelmi űrlap, melyet az igénylőnek alá kell írnia.
Kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult esetén a fentieken túl az eljáró törvényes képviselőjének személyazonosításra alkalmas okmánya, illetve a gondnokság alá helyezésről szóló eredeti, jogerős bírósági ítélet, gyámhivatali jogerős határozat bemutatása is szükséges.
A parkolási igazolvány fényképpel ellátott okmány. Ezért az igénylőről a helyszínen arcképmás felvétel készül. Azonban, ha a helyszíni fotókészítés nehézségekbe ütközik, vagy meghatalmazással történik az ügyintézés igazolványkép is mellékelhető a kérelemhez. A fénykép szabványnak megfelelő, fényképésznél készült, egy évnél nem régebbi igazolványkép. Mérete 45,0 x35,0 mm., a képen belül a fej mérete az álltól a fejtetőig a képméret 70-80 %-a között lehet. A nézési irány szembenéző, át nem látszó vagy napszemüveg viselése - a vak személyeket kivéve - a kép készítésekor nem megengedett.
Az eljárás az igazolvány pótlásának kivételével illetékmentes. Az igazolvány pótlása esetén az illeték 3.100 Ft., melyhez készpénz átutalási megbízás az Ügyfélszolgálati Irodában beszerezhető. Feladására postán, vagy az Okmányirodában van lehetőség.
A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet 2. és 3. számú melléklete szerinti 2011. július 2. előtt kiállított orvosi szakvélemény parkolási igazolvány igénylésére és hatályának meghosszabbítására a hatályossági idején belül, de legkésőbb 2012. június 30-áig felhasználható.
Ambrusné Bodnár Rita
Kapcsolat / Adatok
-
Telefonszám:
4378-538
-
Cím:
Harrer Pál utca 2.
-
Beosztás:
ügyintéző
Balog Zsuzsanna
Kapcsolat / Adatok
-
Telefonszám:
+36-1-4378537
-
Cím:
Harrer Pál u. 9-11
-
Beosztás:
ügyfélszolgálati és okmányügyintéző
Benkő Jánosné
Kapcsolat / Adatok
-
Telefonszám:
(+36-1) 4378-501
-
Iroda (szoba):
Harrer Pál utca 2.
-
Beosztás:
ügyintéző
Gyenesné Veres Helga
Kapcsolat / Adatok
-
Telefonszám:
(+36-1) 4378-534
-
Iroda (szoba):
Harrer Pál utca 2.
-
Beosztás:
ügyintéző




