Ápolási díj
Információk:
ÁPOLÁSI DÍJ
Jogosultak köre:
Ápolási díjra jogosult - a jegyes kivételével - a Polgári Törvénykönyvben (Ptk) szabályozott közeli hozzátartozó, ha
1) állandó és tartós gondozásra szoruló
a) súlyos fogyatékos (életkortól függetlenül),
b) tartósan beteg 18 év alatti, vagy
(a) és b) pont együtt: alanyi jogú ápolási díj)
c) tartósan beteg 18 év feletti személy ápolását, gondozását végzi. (méltányossági alapú ápolási díj)
A Ptk-ban szabályozott közeli hozzátartozó: házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.
2) kereső tevékenységet nem folytat, illetve munkaideje (az otthon végezhető munka kivételével) a napi négy órát nem haladja meg,
3) rendszeres pénzellátásban nem részesül, illetve annak összege nem haladja meg az ápolási díj összegét,
4) nappali tagozaton tanulmányokat nem folytat.
Emelt összegű ápolási díjra jogosult, aki a fent leírt feltételeknek megfelel, és olyan súlyosan fogyatékos személyt ápol, aki mások személyes segítsége nélkül önállóan nem képes
a) étkezni, vagy
b) tisztálkodni, vagy
c) öltözködni, vagy
d) illemhelyet használni, vagy
e) lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni,
feltéve, hogy esetében az a)-e) pontokban foglaltak közül legalább három egyidejűleg fennáll. (fokozott ápolást igénylő)
Az igénylés feltételei:
- a 63/2006. (III.27.) Kormányrendelet melléklete szerinti kérelem és kötelező mellékleteinek benyújtása, melyhez csatolni kell a háziorvos szakvéleménye szerint hivatkozott Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakvéleményét, fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmény zárójelentését, illetve járó-beteg szakellátást nyújtó intézmény szakorvosának szakvéleményét.
18. életévét betöltött tartós beteg személy ápolása esetén csatolni kell továbbá:
• hivatalos jövedelemigazolást a családtagoktól a kérelem benyújtását megelőző hónapra vonatkozólag,
• nem rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapra vonatkozólag.
Ápolási díjra való jogosultság feltételei:
• jövedelmi és vagyoni feltétel: ápolási díjra jogosult a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozó ápolásáért az a személy, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 100%-át egyedülálló esetében annak 150%-át.
• súlyosan fogyatékos, illetve 18 év alatti tartósan beteg személy ápolása esetén jövedelmi feltétel nincs.
Az eljárás során az ápolás körülményeiről környezettanulmány készül.
A jogosultság hivatalból kétévente legalább egyszer felülvizsgálatra kerül, de évente (illetve szükség szerint) környezettanulmány készül az ápolási kötelezettség teljesítésének vizsgálata céljából.
Az ápolási díj összege:
alanyi jogú ápolási díj esetén:
• súlyos fogyatékos személy ápolása esetén megegyezik az éves központi költségvetési törvényben meghatározott alapösszeggel (29.500,-Ft),
• fokozott ápolást igénylő súlyos fogyatékos személy ápolása esetén megegyezik az éves központi költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg 130 %-ával (38.350,-Ft)
méltányossági alapú ápolás esetén: megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével (23.600,-Ft).
Az ápolási díjban részesülő személy egészségügyi szolgáltatásra jogosult.
Az ápolási díj folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít, ezért a fenti összegekből az önkormányzat 10%-ot a nyugdíjbiztosítási ágazatnak átutal.
További, a leírással kapcsolatos információkat itt olvashat: Letölthető dokumentumok: Általános tájékoztató
Ügyfélszolgálat
Kapcsolat / Adatok
-
Telefonszám:
(+36-1) 4378-543, (+36-1) 4378-544, (+36-1) 4378-669
-
Iroda (szoba):
Fő tér 2., fsz.




